Amikor úgy döntöttem, hogy elvállalom Varga László bemutatását eme örvendetes alkalomból, azonnal számtalan ötlet fölvillant bennem azzal kapcsolatban, hogy mivel kezdjem ezt a bemutatót, mely, mintegy leütve az alaphangot, megragadja az ő eddigi tevékenységének lényegét, mintegy kivonatosan elmondja róla a legfontosabbat. Végül is úgy döntöttem, hogy egy hasonlattal kezdeném, mely, lehet hogy önök előtt bizarrnak tűnik föl, én minden esetre találónak érzem.
Egy tudós, amikor az embert akarta meghatározni, azt mondta: „Az ember beszélő lény.” Nos, ez a meghatározás az emberről nem mondott el mindent, de a beszédről igen. Mert csak az ember beszél. Az én meghatározásom így szól: „Varga László csemadokos!” Ez a meghatározás a Csemadokról nem mond el mindent, de Varga László tevékenységének lényegét úgy érzem megragadta. Ám mint minden hasonlat, ez is sántít egy kicsit. Mert igaz ugyan, hogy Varga László és a Csemadok elválaszthatatlanok, de az ő tevékenysége olyan sokrétű, hogy annak számba vétele önmagában nehéz feladatot jelent számomra is, aki pedig kollégaként végigkövethettem ezt az ő életpályáját. Haladjunk hát ebben a bemutatásban annak rendje és módja szerint.
Varga László 1948. június 12-én született Tósnyárasdon, egy mátyusföldi kis faluban. Az alapiskola alsó tagozatát szülőfalujában, a felső tagozatot Galántán végezte. A galántai gimnáziumban érettségizett. Ez az iskola, illetve tanárai, Mórocz Károly és Pukkai László határozták meg, saját bevallása szerint, későbbi pályáját, érdeklődését, kisebbségünk sorsa iránti elkötelezettségét. Egy kis, de már pedagógiai kitérő után a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán szerzett történelem-neveléstudományi szakon tanári oklevelet. A kötelező katonai szolgálat letöltése után tanárként működött 1973-tól – négy év kivételével – egészen 2010-ig, nyugdíjba vonulásáig.
Varga László népművelői munkáját, amire (annak ellenére, hogy nem református) szinte predesztinálva volt, már tanárkodása előtt elkezdte szülőfalujában Tósnyárasdon. Már itt is amolyan kulturális mindenes volt, a szó igazán pozitív értelmében. Belépett a Csemadokba, s rövidesen a helyi szervezet elnöke lett. Egyébként szülőfalujához mindig hű maradt, bizonyítja ezt, hogy egyik legjelentősebb helytörténeti munkáját a Falu a nyárfák alatt címűt Tósnyárasd történetéről írta; ennek utószavában erről így vall: „Hiszen bár Nagymegyeren írtam, ám minden soránál lélekben otthon lehettem.”
Tanári pályáját 1973-ban Nagymegyeren kezdte, ahova már feleségestül, ki szintén pedagógus, költözött, ahol a gimnáziumban, majd a Kereskedelmi Szakközépiskolává átalakított intézményben, végül a 90-es évek elejétől újból megnyílt gimnáziumi tagozaton tanított elsősorban történelmet. Nemzedékek sorával szerettette meg a nemzeti történelmet, de a helytörténetet is. Tanítványai ott voltak minden tanulmányi versenyen, kiváló eredményeket érve el, de igazi tanári sikere az volt, hogy a helytörténeti kutatásokba is sikerült bevonni tanítványait.
Nagymegyeren azonnal bekapcsolódott a Csemadok munkájába, először a vezetőség tagja, majd 35 éven keresztül a szervezet elnöke volt. Azt a sokrétű népművelői munkát, melyet ez idő alatt végzett, tulajdonképpen mindig csemadokosként végezte. Azt hiszem Varga László valósította meg legtisztább formájában és legeredményesebben is a Csemadoknak azt a célját, hogy minden olyan kezdeményezést, mely a magyar kultúra fejlődését segíti a Csemadoknak kell fölkarolni, annak égisze alatt kell megvalósítani. Különösen a kilencvenes évektől kezdődően bizonyult célravezetőnek a Csemadok ilyen szerepének a szorgalmazása. Így lehetett ott maga Varga László és a Csemadok az énekkar, a Poloska Színház, a klubmozgalom, a tánccsoport elindításánál; a diákok segítségével gyűjtött anyagból a tájház létrehozásánál, a köztéri szobrok állításának kezdeményezésénél és kivitelezésénél. Ám jól tudta, hogy erős szervezeti élet háttere nélkül mindezt elvégezni nem lehet, ezért szorgalmazta mindenkor a nagymegyeri városi szervezet szervezeti életének megszilárdítását. Az ő vezetése alatt lett ez a szervezet az egyik legjobb az egész országban.
Varga László természetesen a Csemadok járási és országos szerveiben is aktívan tevékenykedett. A 70-es évek végétől a dunaszerdahelyi járási vezetőség tagja, négy évig hivatásos titkára volt, két alkalommal a területi választmány elnöke, ugyanakkor az országos tanács munkájában is részt vett.
Mind a tanári, mind a Csemadokban végzett népművelői munkájával szoros összefüggésben alakult Varga László helytörténészi pályája is. Szűkebb és tágabb környezetének, elsősorban Nagymegyernek és környékének a történetét kutatta és kutatja napjainkig. Ezidáig összesen 23 kiadvány szerzője, társszerzője. A Csemadok történetét több kiadványban dolgozta föl, de foglalkozott a régió 1848-as történetével, az 1945-48-as kitelepítésekkel, a zsidók deportálásával. Nagymegyerről és Tósnyárasdról írott monográfiái a műfaj legkiválóbb alkotásai közé tartoznak.
Varga László méltán érdemelte ki a Pro Patria Honismereti Szövetség Patria Díját, Nagymegyeren a Polgármester-díját, pedagógusként pedig Nagyszombat megye elnökének emléklapját.
Egész eddigi életművével pedig most a Csemadok Életmű Díjat.
Kedves barátom, engedd meg, hogy elsőként én gratuláljak a munkádat értékelő magas kitüntetéshez. Több évtizedes munkáddal, emberségeddel kiérdemelted. Viseld még sokáig egészségben.

Kovács László