Elindult, elindult tizenkét kőmíves,
A tizenharmadik Kelemen kőmíves.
Építeni kezdték magos Déva várát,
Amit estig raktak, rëggelig lëomlott.

Tanakodni kezdtek, tizenkét kőmives,
A tizenharmadik Kelemën kőmives:
– Kinek legelőbb jön ide felesíge,
Aztat elégessük, dobjuk be a tűzbe.

Az elígett testből hamut szëdjük össze,
Mindën szëmit dobjuk az olvasztott mészbe,
Így hát megállítjuk magos Déva várát
Szíp asszony hamvával.

Akkor éjjel látta Kelemenné álmát,
Hogy vírkút fakada az ő udvarába.
– Kocsisom, kocsisom, kedvesebb kocsisom,
Húzd elő hintóm, fogd bë a lovakot.

Amikor meglátta Kelemën kőmives,
Imádkozni kezdett: – Istenëm, Istenëm,
Hulljon záporesső, hintód törjön össze,
Az utat veszítse, hogy në érjën ide.

Nem hallgatá mëg a kérését az Isten,
Hanem közelebb jön kedves felesíge.
– Jó napot, jó napot, tizenkét kőmives,
A tizenharmadik Kelemën kőmives.

Másodszor köszöntök, és nëm fogadjátok,
Ugyan mi baj van itt, nékem megmondjátok.
– Fogadjuk, fogadjuk, kedves felesígëm.

Nagy törvént csináltunk, meg kell nekëd halnod,
Kedves felesígëm. – Drága szíp gyermëkëm,
Mi lësz csak tevéled, ídësanyád mëghal …

– Fogjátok meg gyöngén, dobjátok a tűzbe,
A fölszedt hamuját keverjétëk mészbe,
Evvel építjük fel magos Déva várát,
Evvel menthetjük meg a falak romlását.

– Jó estét, jó estét, édes jó apukám,
Hol maradt anyukám, hogy nem jön oly soká?
– Ne sírj édes fiam, hazajön estére,
És ha este nem jön, hazajön rëggelre.

Este is eljöve, mégse jöve haza,
Reggel is eljöve, mégse jöve haza…
– Mondd meg édesapám, hol maradt anyukám,
Hogy nem jön oly soká?

– Édes jó gyermekem, tovább nem tűrhetem,
Édesanyád mëghalt, mert elégettetett,
És a hamujával magos Déva várát
Fölépítettük már.

– Átkozott légy hát, magos Déva vára,
Még a nap së süssön fényesen már rája!
Elvesztettem érted kedves felesígëm,
Árván maradt immár ëgyetlen gyermekëm.