5. Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Bál

5. Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Bál


Esemény részletek


Az Izsai Lovas és Hagyományőrző Klub február 6-án az izsai kultúrházban rendezi meg a 5. Felvidéki Huszárbált- kb kétszáz érdeklődő részvételével. A tavalyi bál, mely már hagyománnyá vált akkora elégedettséggel ért véget, hogy a helyek nagy részét már a bál után lefoglalta a nagyszerűen szórakozó bálozó hagyományőrző és civil közönség.
Az érkező vendégeket a díszőrség és a belépő apereitíf után a szolgálatkész huszárok és a helyi hagyományőrzők fogadják. 19,00 órakor kezdődik a bel- és külföldi csapatok egyenruhás képviselőinek parádés bevonulása. A házigazda mögött vonulnak be a Magyar Huszár és Katonai Hagyomárnyőrző Szövetség képviselői, de nem hiányoznak majd a szegedi 3. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület, a mátyásföldi, székesfehérvári, kecskeméti huszárok sem és szintén ott lesznek a dunaszerdahelyi barantások is.
Nem foganak hiányozni a bálról a finom ínyencségek sem. A talpalávalót az alsószelii Haverock tánczenekar és egy cigányzenekar biztosítja.

Dátum: 2010-02-06
Helyszín: Kultúrház
Rendező: Tárnok István
Társrendező: Izsai Lovas és Hagyományőrző Klub vezetősége
Rövid Url
ID37446
Módosítás dátuma2010. január 27.

Legfissebb bejegyzések

2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás
Berecz András „ Fel a medvére, a fa nem játék! “ című önálló estje

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,