Az örökségvédelem fogalmát a Néprajzi Lexikon így fejti ki: „minden generáció számára a megelőző generációk által felhalmozott kulturális javak összessége.” (NL III., 349.)
A magyar nép harcos nép, a harc tulajdonképpen népünk egyik ősfoglalkozása, tehát eleve feltételezhető a hagyományos magyar harci testkultúra létezése!
A Felföldi Dalia Iskola mellett működő Felföldi Dalia Szövetség Kutatási Központ feladata, hogy történeti és néprajzi kutatómunkát végezzen a magyar harci testkultúra terén. A magyar harci testkultúrát katonai és népi harci testkultúrára osztjuk. A kutatómunka két szálon fut: írott források, művészeti alkotások elemzése, illetve élő gyűjtés. Az anyagot feldolgozás után beillesztjük a Felföldi Dalia Iskola rendszerébe például cselmozdulatként, vagy képességfejlesztő gyakorlatként. Hahasonlóan a kísérleti régészethez „leleteinket” életre keltjük, és ebből újszerű következtetések levonására válunk képessé. A Felföldi Dalia Iskola a mai értelembe vett harcművészetként a hagyományban fellelhető, rendszerezett, módszertanilag felállított gyakorlatokkal visszaforgatja az „életbe” a szerzett tudást, élővé teszi a küzdelmi, harci típusú hagyományt. Tehát, a Felföldi Dalia Iskola, mint magyar nemzeti harcművészet, korszerűen, rendszerezett formában kívánja a kultúránk e szeletét életben tartani.
A „szellemi kulturális örökség” olyan szokást (társadalmi gyakorlatot), kifejezési formát, tudást, készséget – valamint a velük összefüggő eszközt, tárgyat, műalkotást és kulturális helyszínt jelent – melyre egyes közösségek, csoportok, esetenként egyének kulturális örökségként tekintenek. Ez a generációról generációra hagyományozódó örökség – melyet a közösségek, csoportok a környezetükre adott reakcióként, a természettel és a történelmi létezés körülményeivel való kölcsönhatásban állandóan újrateremtenek – azonosság tudatot és folytonosság érzést nyújt számukra, ily módon elősegíti a kulturális sokszínűség és emberi kreativitás tiszteletét.
A Felföldi Dalia Iskola rendszerében nincsenek kőkemény szabályok, de szabályozások vannak. Ez alatt azt értjük, hogy a harcművészeti iskolánkban ragaszkodunk a magyar eredetű harci testkultúra gyökereihez. Ugyanakkor a közösségi élet által végzett munka, gyakorlati tapasztalat is hozhat olyan értékes gyakorlatot, cselvetést, amely hatásossága révén részévé válhat az iskolánk tudástárának.
A Felföldi Dalia Iskola harcművészet és nem sport. A kettőt azt különbözteti meg, hogy nem csak a test gyakorlatokkal foglalkozik, hanem az egyén lelki, szellemi állapotával is. A helyes lelki állapot megteremtéséhez szolgál a hagyományunk ágának átfogó ismerete (történelem, népdal, közmondások, kézművesség, stb.). Maga a közösség alkotja azt a szellemi műhelyt, amelyben ki tud teljesedni a test és lélek és fejlődése is lehetővé válik. Ezen egymásra hatások az egyén jellemét formálják.
„Védelem” a szellemi kulturális örökség fennmaradását célzó intézkedéseket jelent, beleértve az ilyen örökség beazonosítását, leírását, dokumentálását, kutatását, megőrzését, megóvását, támogatását, megerősítését, terjesztését – különösen az oktatás és közművelődés segítségével – valamint annak felélesztését.
A Felföldi Dalia Iskola úgy kívánja a magyar harci testkultúrát „védeni” és „fenntartani”, hogy életben tartja. Életben tartás alatt azt értjük, hogy közösségi élet keretei között gyakorlási lehetőséget biztosítunk, amely úgy testre, lélekre és szellemre is hatással van, jellemformáló tulajdonsággal bír.
Nagyon fontos a kutatott anyag és annak feldolgozása, hiszen ez adja az irányvonalat, amit követni lehet. A Felföldi Dalia Iskola hét rovásra osztja tudásrendszerét figyelembe véve nemzeti sajátosságainkat és az egyes rovások átfogó jellegét:
• szablya
• íj
• fokos
• karikásostor
• bot
• hajítófegyverek
• magyar népi birkózások
A kutatott anyag beépítése adja a harcművészetünk fő irányát, majd a gyakorlati tapasztalat csiszolja ki a részleteket, az oktatási és nevelési módszertant. A gyakorlati tapasztalatokra építve vázoltuk fel a hét rovásos oktatási rendszert, ami a következő:
• Alapgyakorlatok – helyes tartás, formagyakorlat
• Iskolagyakorlatok – az alapgyakorlatok használatának módja kötött formában
• Képességfejlesztő gyakorlatok – védekező reflex, támadó reflex, gyorsaság gyakorlatok, ritmusgyakorlatok, erőgyakorlatok, egyensúlygyakorlatok, pontosság, állóképesség gyakorlatok
• Szabadvívás – küzdelem, a tudás alkalmazása szabadon, kötetlen formában
• Verseny – a tudás felmérése egy más tudatállapotban
• Csapatvezetés egységen belül – közösség vezetése egységen belül, stratégia szempontból (vezetővé válás felelősségvállalása)
• Csapatvezetés egységen kívül – közösség vezetése egységen kívül, stratégia szempontból (vezetővé válás felelősségvállalása)
A Felföldi Dalia Iskola egy élő, fenntartható tudást éltet, amely gyakorlaton keresztül történik, a helyi közösséghez és lokalitáshoz kötődik. A magyar nemzeti harcművészet gyakorlói egyaránt erősítik a közösségi és az egyéni identitást. A felállított oktatási rendszer egy alapirányt határoz meg, ahol az egyén különböző képességeket fejleszt, majd előbb-utóbb kialakul a saját karaktere, e gyakorlatokkal és a helyes iránnyal az egyén jelleme alakítható. A közösségi életben, elsősorban a küzdelmek és a versenyszabályok az egymás kölcsönös megismerését és megbecsülését segítik. Megtanulják azt, hogy hogyan történik egy párbeszéd szavak nélkül, ami ugyanolyan fontos és egymásra ható, mint amikor szavakkal történik. A test gyakorlatokkal pedig kiválóan fejleszthető a párbeszéd általi kapcsolódás is.
A test gyakorlatok által szerzett tapasztalatok a közösség tagjainak kreativitását is szolgálják, hiszen ha jól megismerik egymást, akkor az magával hozza azt, hogy újabb és újabb cselvetéseket kell alkalmazniuk, ahhoz, hogy meg tudják lepni küzdőtársukat. Így nem kötött formákban, hanem szabadon küzdenek, így idővel a harcművészeti iskola és a nemzeti kincsestár anyagát is gazdagíthatja az egyén.
A kutatás
A kutatás hozzájárulása az örökségképzés folyamatához
A Felföldi Dalia Iskola, mint magyar nemzeti harcművészet számára, a kutatás adja azt az irányvonalat, amely segítségével megteremti a szerves kapcsolatot a mai modern társadalom és a múlt közett. A múltunk és harci kultúránk sok évszázadnyira nyúlik vissza, s minél korábbi időkbe, annál homályosabb a kép. Vannak bizonyos dolgok, amiket lejegyeztek, s vannak, amiket ilyen formában a gyakorlás, kísérletezés által tudunk visszahozni az életbe.
A kutatás az, ami arra sarkall, hogy maradjunk a hagyományaink keretei közt. Természetesen itt is figyelembe kell venni az idegen hatásokat. Ami számunkra fontos, hogy a gyors fejlődés érdekében ne hagyjuk el azt, amink van, hanem kellő időt és elszántságot kell ráfordítanunk, hogy abban legyünk jók! Ebben pedig a kutatómunka és annak eredményei kiválóan mutatják az irányt, amin viszont már nekünk kell haladnunk.
A kutatás két fő vonalon történik:
• írott források tanulmányozása
• élő gyűjtések
Az írott források, művészeti alkotások megfelelő tanulmányozása, azok egészséges kritikai értékelésének segítségével egy vázat tudunk felállítani, amit azután meg kell töltenünk élettel.
Az élő gyűjtések során élesebb képet alkothatunk. A szűken vett gyakorlati tudás mellett a körülményeket is megismerhetjük, például kitől tanultak az adatközlők, volt-e lakhelyváltozás, látták-e máshol az egyes fogásokat, volt-e a média hatással (bizonyos témákban). A táji gyűjtéseket összehasonlító elemzésével felvázolható egy-egy régióra jellemező harci testkultúra. Nyelvhatáron fekvő tájak esetében pedig a szomszédos, más nemzetiségű kultúrák összehasonlítására nyílik alkalom úgy, hogy a nyelvhatáron túlmenően egyes elemek mennyire általánosan jellemezhetők, illetve volt-e kölcsönhatás és hogyan ment végbe.
Az írott források hosszú évszázadokra visszatekinthetnek, míg az élő gyűjtéseknél határt szab az emlékezők életkora. A két vonal segítségével felvázolható a hagyomány láncolata, illetve annak változása, esetleg szakadása.
Ami a katonai harci testkultúra egyértelműbb, mint a népi. Egy katonának vagy vitéznek főfoglalkozása volt a harc, fegyverei voltak, amikkel elsődleges céljuk a csatában való helytállás (másodlagos pl. a vadászat).
A népi harci testkultúra esetében a nép kezében lévő „fegyverek”, legtöbb esetben munkaeszközök, amelyeket, ha a szükség úgy hozta, fegyverként is kiválóan tudtak alkalmazni. Ezt bizonyítja pl. a betyároknál a fokos, balta, bot, ostor fegyverként való használata, illetve az élő kutatásban a pásztoroktól gyűjtött botbirkózás, fokosvívás, karikásostor mesteri alkalmazása.
Nagyon fontos az a jelenség, hogy a gyermek mit látott és mit épített be a játékaiba! A játékokon keresztül felállít egy képet, amely az ő lelki világához legjobban közel áll, s akár ez meghatározhatja az életét is. Fontos volt a példakép. Ha a gyermek a szép kurucokat vagy a huszárokat látta, akkor ő huszárost, vagy egyáltalán lovaskatonát akart játszani. Esetleg ha huszár is volt a közösségbe, megmutatta a huszár hatvágást (Krúdy: Macskavári sasok) és a katonai hagyomány máris kimutatható a gyermekjátékokban! A birkózások, az íjászat, a hajítás gyakorlatai, a bottal, az ostorral való bánásmód mind fellelhető a gyermekjátékokban, legtöbb esetben pedig olyan formában, amely mint képességfejlesztő gyakorlat, beépíthető a hercművészeti edzésekbe.