Szenci Molnár Albert
* Szenc, 1574. augusztus 30. – † Kolozsvár, 1639. január 17. / református pap, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító
Ősei a Székelyföldről kerültek Pozsony vármegyébe és molnárként tevékenykedtek. 1584-től szülővárosában kezdte iskoláit, 1586-ban Győrött, 1587-ben Göncön, 1588–1590-ben Debrecenben tanult. 1590-ben rövid ideig Kassán nevelősködött, majd külföldi egyetemekre ment: 1590–1591-ben Wittenbergben, 1592-ben Heidelbergben, 1593–1596-ban Strassburgban, 1597–1599-ben ismét Heidelbergben tanult. 1599 második felében visszatért szülővárosába és bejárta a Felvidéket is. 1600 őszétől Herbornban diákoskodott, a következő évben már corrector volt Frankfurtban, 1602-ben pedig Ambergben lett házitanító. 1603-ban Altdorfban latin-magyar szótárát kezdte el írni. 1604-ben Nürnbergben tartózkodott, hogy szótára kinyomtatását gondozza. Prágában a Rudolf királynak ajánlott munkát személyesen adta át az uralkodónak, ott megismerkedett Keplerrel (1571–1630) is. 1605-től Altdorfban, 1607-től Marburgban, 1609-től Oppenheimben élt Móric
hesseni fejedelem pártfogoltjaként. 1612-től Rohoncon udvari pap volt gr. Batthyány Ferenc dunántúli főkapitánynál. 1614- ben rövid ideig Komáromban pap. 1614-ben beutazta Erdélyt.
A Bethlen Gábor fejedelem által felajánlott tanári állást nem fogadta el, 1615-ben visszament Németországba, Ambergben segédtanító lett. 1615-től Oppenheimben kántor és iskolamester, 1619-től Heidelbergben, 1622-től Hanauban lakott. 1624-ben hazajött Kassára, ahol Bethlen Gábor gondoskodott ellátásáról, s így kizárólag tudományos és írói tevékenységet folytatott. 1626-tól haláláig Kolozsvárt élt. Céltudatos tudós volt, aki egész élete művével használni akart. Latin szótárával, mely átdolgozásokkal a XIX. sz. közepéig használatban volt, megnyitotta a magyar értelmiség előtt az utat az európai tudományosság felé. Latin nyelvű magyar nyelvtanával Sylvester János után elsőnek ismertette meg Európával a magyar nyelv sajátosságait. A ref. egyházat megajándékozta a zsoltárokkal, a javított Károli-bibliával, Kálvin Institutiójának fordításával, a Heidelbergi Kátéval, a Scultetus-féle prédikációgyűjteménnyel. Hatása a magyar irodalmi nyelv, a magyar verselés fejlődésére korszakalkotó. Tevékenységét nagyra tartotta legjelentősebb kortársainak egyike, Pázmány Péter is. Munkásságával életének utolsó éveiben sokat foglalkozott Zalabai Zsigmond (Ipolypásztó) irodalomtörténész. Nevét viseli a szenci magyar tannyelvű általános iskola, szülővárosában szobra áll, amelyet minden esztendőben megkoszorúznak. A városi Csemadok-szervezet az őszi hónapokban Szenczi Molnár Albert Napokat szervez.
Főbb művei: Dictionarium latino-ungaricum és Ungaro-latinum (Nürnberg), 1604;
Psalterium ungaricum… (Herborn), 1607;
Kis Cathechismus (Heidelberg), 1607;
Szent Biblia… (Hanau), 1608;
Novae grammaticae ungaricae… libri duo (Hanau), 1610;
Postilla Scultetica… (Oppenheim), 1617;
Az keresztényi religióra és igaz hitre való tanítás… (Hanau), 1624.
Hibát talált?
Üzenőfal