* Hámor, 1857. április 2. – † Budapest, 1922. július 21. / erdőmérnök, akadémiai tanár

Eredeti családneve Vlkolinszky, édesanyja Herman Ottó (Breznóbánya) lánytestvére volt. A középiskolát Miskolcon és Selmecbányán végezte, majd ugyanitt a Bányászati és Erdészeti Akadémia erdőmérnöki tanfolyamának hallgatója volt. 1878–1880-ban a máramarosszigeti erdőigazgatóságnál gyakornok, 1880-ban államvizsgát tett. 1881–1882-ben a földművelésügyi minisztériumban volt gyakornok, 1881–1885-ben a Szepes vármegyei óvízi erdőgondnokságnál erdész. 1885-ben a vadászerdei erdőgondnokság vezető erdésze és az ott alapított erdőőri szakiskola tanára, 1886-tól főerdésze és igazgató tanára volt. 1891-től a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanáraként erdőművelést, erdővédelem-, növény- és állattant adott elő. 1898-tól az általa szervezett központi erdészeti kísérleti állomás első vezetője. 1908-ban felépíttette az erdészeti laboratórium épületét. 1910-ben az Erdészeti Kísérleti Állomások Nemzetközi Szövetsége elnökévé választotta. Több külföldi tanulmányutat tett. Jelentős szakíró. Munkatársa volt az Erdészeti Lapok c. folyóiratnak és 1899-től 1918-ig szerkesztette az általa alapított Erdészeti Kísérletek c. folyóiratot.

Főbb művei:
Hengertábla… (Bund Károllyal és Tavi Gáborral), 1892;
Szervezzük meg a magyar erdészeti kísérletügyet, 1893;
A selmecbányai m. kir. erdőakadémia története és ismertetője, 1896 (franciául: 1899);
Erdőműveléstan, 1898;
Az árvízvédelmi füzesek telepítése és művelése, 1898 (franciául: 1899 és 1903);
Az akácfa monográfiája, 1911 (franciául és németül is);
Magyarország erdészete. Az erdészeti kísérletügy Magyarországon (Bund Károllyal), 1914; Erdészeti kísérletek, 1915.