* Pozsony, 1859. augusztus 4. – † Budapest, 1923. június 23. / filozófus, az MTA levelező tagja (1920)

A budapesti tudományegyetemen 1881-ben magyar–filozófia, majd latin–német szakos tanári oklevelet szerzett. 1884–1885-ben a sátoraljaújhelyi piarista gimnázium helyettes tanára, majd rövid ideig a debreceni algimnázium, 1886– 1890 között a miskolci r. k. gimnázium, 1890–1898 között a szolnoki főgimnázium, 1898–1920 között a budapesti VIII. kerületi főgimnázium tanára volt. Képviselőházi interpelláció témája volt, hogy 1896-ban kilépett a kat. egyházból és felekezeten kívüli lett. A vallás- és közoktatási miniszter, Wlassics Gyula (1852–1937) azonban azzal utasította vissza a felszólalást, hogy nem korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát. Posch filozófiai felfogását az antispiritualista realizmus jellemezte.

Főbb művei:
Az idő elmélete I-II., 1896–1897;
Az érzelem viszonya a gondolatokhoz és érzetekhez, 1914;
Lelki jelenségeink és természetük I-II., 1915;
Az öngyilkosság lélek- és erkölcstani szempontból (akadémiai székfoglaló), 1920.