Megjegyzés:
Eredeti cím: Nemtutka
Eredeti forrás: EA 2958, I, 488–491.
További közlés: Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye. (Szerk. KÁLMÁNY Lajos). Magyar Népköltési Gyűjtemény. XIII. Budapest, 1914. 196–202.
Típusképlete: MNK 1960G** + AaTh 532 + AaTh 314 + AaTh 532

De nevezetesen tudja még ismét világosan is egy mondánk (FEHÉRtől gy. 76) e sarut a pokollal összefüggőleg, beszélve, hogy az ördögnek oda ígért gyermek, addig kénytelen a pokolba járni és szolgálni, míg az ördögtől kapott vas saruját el nem nyővi; a pokolban szenvedő lelkektől kap azonban írt, melylyel megkenve a sarukat, azok azonnal elmállanak, s szolgálati ideje kitelik; a későbbi mesei pokol s ördögrőli vonások mellett, mennyire jelentkezik még ebben is az eredeti hagyományos alap a halál sarujáról; így találom még a saru megkenéséről is, különösen említve GRIMMNÉL (1835, 803), hogy a halál jön az általa elviendő embernek a hosszú útra saruit megkenni; a burgundi népszólás szerint a halál közeledtéről: »quan la mor venré graisse no bote« = quand la mort viendra graisser nos bottes, midőn a halál eljő megkenni csizmáinkat.”
De a mondában is így jőnek tovább elő a pokolba járó mondai hősök által látottak elbeszélései (gy. 76): hogy az ördögök tüzes vassal égetik el a szenvedőket, büdöskő párában tartják; s még némibb eredetiséggel a vonás (u.o.), hogy az elkárhozottak, mint mének állnak a pokolban, és zsindelszög vettetik elejökbe a jászolba etetésül, mihez vas doronggal addig veretnek, míg azt széna helyett felemésztik.”