* Izsa, 1892. február 28. – † Debrecen, 1952. december 9. / régész, egyetemi tanár
Paulovits Mihály operatőr bátyja. 1910–1914 között a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetemen régészetet, egyiptológiát, művelődéstörténetet és latin filológiát tanult. 1914-ben lett az MNM Érem- és Régiségtárának gyakornoka, később őre. 1936–1938 között a római kori gyűjtemény igazgatóőre volt. 1938–1940-ben a pécsi tudományegyetem rendkívüli tanára, 1940-től haláláig a debreceni tudományegyetemen az ókori történelem és régészet nyilvános rendkívüli tanára volt. Kutatási területe elsősorban a pannóniai limes régészeti ásatása volt. Az MNM-ban ő rendezte be 1926-ban a római kőemlékek 1998-ig fennállt kiállítását. 1937-ben kialakította az állandó római kiállítást, 1939-ben felállította a szombathelyi lapidáriumot. Dunapentelén, Kisárpáson, Szőnyben (az ókori Brigetioban), Nógrádverőcén, Dunabogdányban folytatott ásatásokat. Ő kezdte el a nagytétényi római kori ásatásokat. Géfin Gyulával együtt tárta fel Savaria késő császárkori palotaegyüttesét és annak érdekes mozaikjait. Fia, Járdányi Pál (1920–1966) jeles zeneszerző volt.
Főbb művei:
Hellenisztikus egyiptomi emlékek Magyarországon, 1917;
Dionysosi menet (thaitos) magyarországi római emlékeken (Archeologiai Értesítő 48/1935, 49/1936);
Dácia keleti határvonala és az úgynevezett dák ezüstkincsek kérdése, 1944;
A szombathelyi Szent Mártonegyháznak Savariai Szent Márton születéshelyének római kori eredete, 1944.
