* Csécsény, 1728. június 12. – † Szepesváralja, 1804. február 15. / fizikus, író, jezsuita tanár.

1745-ben lépett be a-jezsuita rendbe. 1759-től tanárként működött az ország számos iskolájában; 1776-ban a budai akadémia igazgatója lett és 1777-ben az egyetemi tanács tagja. 1788-tól bélakerti apát, 1784-ben mint szepesi kanonok Szepesváraljára vonult vissza és kizárólag irodalomtörténettel foglalkozott. Kora egyik legkiválóbb pedagógusának tekintették: Mint a magyar nyelvű tudományos és ismeretterjesztő irodalom úttörője a tudományos és szépirodalomra egyaránt jelentős hatással volt. 1777-ben megjelent fizikakönyve már nemcsak mint nyelvújítási kísérlet, hanem mint a kor színvonalán álló első magyar nyelvű fizikatankönyv is jelentős. 1775-ben közreadott ismeretterjesztő munkájában a népművészetet és háziipart propagálta. Ő alapította és szerkesztette az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Könyv Házát (1783–1804), melynek 22 kötete jelent meg.

Főbb művei:
Régi jeles épületekről…, 1760;
Pásztorember, avagy a pásztorok tanításáról két könyv, 1775;
A természetiekről, Newton tanítványainak nyomdoka szerint I–II., 1777.