* Bolyk, 1732. december 13. – † Kalocsa, 1811. augusztus 17. / jezsuita pap, történetíró
Középfokú tanulmányait Egerben és Esztergomban végezte. 1750 októberében Trencsénben lépett be a jezsuita rendbe. Kassán bölcsészetet, 1758-tól Nagyszombatban teológiát tanult, és a bölcsészet doktora lett. Ezt követően a jezsuita rend gimnáziumaiban: Gyöngyösön, Nagyváradon és Komáromban tanított az alsóbb osztályokban. 1770-től a nagyszombati egyetemen, majd a jezsuita rend feloszlatása után (1773–1784 között) világi papként a pesti egyetemen történelmet adott elő. 1784-ben nyugdíjazták, mivel állítólag német nyelvtudása nem volt kielégítő, ezért alkalmatlannak tartották a II. József által kötelezővé tett német nyelvű oktatás ellátására. Ekkor Esztergomban telepedett le, majd 1790-től haláláig Kalocsán élt, ahol érseki könyvtárosként működött. Tudósként elsősorban a magyar történelemmel és a magyar történelmi emlékek öszszeírásával foglalkozott. Legfontosabb művének a 42 kötetes Historia Critica Regum Hungariae I–XLII című, 1779–1817 között kiadott munkáját tartják, amely a XIX. század végéig a magyar történetírás egyik alapműve maradt, az itt közölt források nagy részét azóta sem nyomtatták ki újra. Két kötetben megírta a kalocsai érsekség történetét is (Historia metropolitanae Colocensis ecclesiae I-II.). Legtöbb műve latin nyelvű, de van néhány magyarul írt munkája is: Szent István magyarok első királya dicsérete, melyet készített és élő nyelvvel hirdetett… 1788; A magyar szent koronáról Doctor Décsi Sámueltől írt historiának megrostálása, 1793. Szinnyei József bibliográfiájában utal rá, hogy van egy kéziratban maradt kétkötetes munkája is a magyar jezsuita írókról. Ez a rozsnyói káptalan könyvtárában van, további kéziratos művei a budapesti egyetemi könyvtárban és főleg a kalocsai érseki könyvtárban találhatók.
