Tóth Sándor (Csemadok Életműdíj) - 2018
Tóth Sándor 45 éves pedagógusi pályafutása Szepsiben indult. Irányította az országos hírnévre szert tevő színjátszó csoportot, a Bódvácskát, versmondói a Jókai Napokon és a Tompa Mihály Országos Versenyen is szép eredményeket értek el. Tagja lett a Csemadok városi alapszervezet vezető-ségének és a területi választmánynak, hiszen már gimnazistaként Csemadok-tag volt, és szülei is aktív tagok voltak. Segítette a járás kulturális életét, szervezője volt a Szepsi Csombor Márton Napoknak, a Kazinczy és Fábry Zoltán Napoknak.
1988-ban Rozsnyóra került. Az állami iskola igazgatója lett. Bekerült a Rozsnyói Területi Választmányba, két választási időszakban elnöki tisztséget is betöltött. A vidék kultúrájának szervezése töltötte ki életét a pedagógiai munka mellett. A Palóc Mesemondó Verseny elindítása és a Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepség megszervezése is része volt ennek. Támogatta a Petőfi emléktábla, a krasznahorkai Milleniumi Emlékmű, a rozsnyói Kossuth-szobor köztéren történő elhelyezését, a rozsnyói Magyar Ház avatását. 1997-ben a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának megalapításában is részt vett.
Igazgatóként is szoros kapcsolatban volt a Csemadok vezetőségével és mindent megtett azért, hogy a magyar kultúra megmaradjon Rozsnyón. Jelenleg is aktívan kiveszi részét a város és vidék magyar kultúrájának szervezésében. Munkásságáért számos díjat kapott már eddig is. Például: Berzsenyi-díj, Kulcsár Tibor-díj, Rozsnyó Város Polgármesterének Díja, Felvidéki Magyar Pedagógus Díj, Magyar Arany Érdemkereszt.
Hibát talált?
Üzenőfal