Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

VI. Összetartozunk tábor, Felsőcsatáron

VI. Összetartozunk tábor, Felsőcsatáron

A 2014-es évben az ÖSSZETARTOZUNK tábort a Vas megyében található, Szombathelytől mintegy 22 kilométerre fekvő, Felsőcsatár községben rendezték meg. Az előző években a helyszínt Velem község biztosította, de ebben az évben a Kormányhivatal ténykedései miatt a tábort a fent említett helyszínre kellett áthelyezni.
A táborozók egy hetet tölthettek a festői környezetben. Ez idő alatt számtalan látnivalót nézhettek meg. A kísérőprogramok tekintetében elmondhatom, hogy a szervezők, táborvezetők arra törekedtek, hogy minél intenzívebben és attraktívabban tudják eltölteni a fiatalok a táboron belül és kívül az időt. A serkentő játékok, valamint a számháború, illetve a hasonló kreatív játékokat az ifjak rendre örömmel fogadták, és nagy intenzitással játszották. Emellett a határon túlról érkezett csoportkísérők úgy gondolták, hogy a népi hagyományokat is ápolhatnánk azzal, hogy különböző népdalokat tanítanánk meg egymásnak. Így ebből a táborból úgy érkeztek haza ebben az évben a diákok, hogy megtanulták a Csantavéri kisbicskát, Boncidai menyecskék pár versszakát, Áll a malom…, Ég a város, ég a ház is, és ezekhez hasonló dalokat. Ahogy azt már a tábor neve is jelzi a rendezvénynek az a célja, hogy a határon túl élő magyar ajkú ifjak minden évben találkozhassanak az anyaországi társaikkal, és megerősítsék az összetartozási, illetve nemzettudatukat. Már az érkezésem pillanatában azzal kellett szembesülnöm, hogy ez nem egy egyszerű tábor, hiszen ide valaki, akár négy alkalommal tud ellátogatni a középiskolás időszaka alatt. Így nem egy táborba érkezetem, hanem egy családba, amely évente egyszer találkozik. Számomra, aki első éven vehettem részt, mint csoportkísérő, sem volt nehéz a beilleszkedés, sőt ellenkezőleg. Saját véleményem szerint a foglalkozások, az esti programok, illetve a táborhelyről való kiruccanások mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csapat jobban megismerje egymást illetve, hogy az összetartozás tudatát növelje az egyes személyeknek társaival szemben. Érdekes volt számomra a sok beszélgetés, illetve a régiók bemutatásának estéjén, hogy bár több száz kilométer választ el bennünket, ennek ellenére egy a sorsa a táborban résztvevőknek, hiszen a politika, illetve a többségben élő nemzetek, ugyan úgy viseltetnek a magyar kisebbségekkel szemben, mint velünk idehaza. Természetesen, nem kizárólag ilyen témákkal foglalkoztunk, azonban szinte minden táborozó szívesen beszélt a saját hazai élményeiről, hogy mit jelent számára magyarnak lenni a saját hazájában. Továbbá fontosnak tartom megemlíteni a foglalkozások között Boros Lajos Krisztina előadását, amely az emberi jogokra illetve a toleranciára épült. Az előadást követően a délutáni blokkban pedig egy interaktív foglalkozás következett, amelynek keretén belül a fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy kifejtsék véleményüket a témával kapcsolatban. Ezek a vélemények játékos informális pedagógiai módszerekkel fogalmazódtak meg. Az egy hetes táborozás alatt alkalmunk nyílt a tábor helyszínéről ellátogatni Ausztriába is egy túra keretén belül. Bár a túra felénél a napsütéses időt felváltotta az eső, azonban egy kisebb erdei pihenőnél tető alá vonulhattunk. Ez azonban senkinek sem szegte kedvét, és a találékony játékmesterek segítségével ezt az időt is aktívan töltöttük el. A következő napon látogatást tettünk a Holdfény Liget kalandparkban a délelőtt folyamán, ahol falat másztunk, bátor ugrottunk, bicikliztünk és csapatokba szerveződve vadvizi eveztünk. Ennek a napnak a lezárásaként pedig látogatást tettünk Szombathely városában, ahol a diákoknak, vezetőknek alkalmuk nyílt megtekinteni a belváros nevezetességeit, valamint szabad program keretén belül mindenki vásárolhatott, lazíthatott. A következő napon Sárvárra látogattunk, ahol a Park Inn Hotel strandfürdőjében múlattuk az időt. Az élményfürdő adta lehetőségeket igyekezett mindenki kihasználni. Míg az ifjak fürdőztek a vezetők is lazítottak, de természetesen nem maradhatott el a következő programok szervezése, tervezése. A következő napon pedig kézműves foglalkozás illetve színjátszó foglalkozás várt a diákokra, majd a délutáni időben az esti tábortüzet készítettük elő. A tábortűz körüli üldögélés közben sem maradhatott el a népdal és a játék.
Úgy gondolom, hogy az idén köttetett, illetve megerősített barátságok még sokáig tartanak majd, hiszen a XXI. században pár száz kilométer nem távolság. Ezt visszajelzéseik szerint a többi ország területéről érkezettek is reális alapnak látják a jövőbeli formális, illetve informális találkozókra. Sőt megfogalmazódott egy ötlet a vezetők részéről is, miszerint jó lenne egy újabb tábornak az életre hívása a jövőben, amely az egyetemet látogató határon túli magyar ajkú ifjakat tömörítené. Biztos vagyok abban, hogyha elég erős lesz bennünk továbbra is az összetartozás érzése, akkor ez a fórum is meg fog valósulni.
Zárszóként pedig szeretném elmondani, hogy személyes tapasztalatom az volt, az elmúlt hétből, hogy bármerre lakjunk szerte Európában, bármely ország területén a kultúránk, anyanyelvünk és eszméink összekapcsolnak bennünket.

Nagy Tibor, Felvidék

TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
Rövid URL
ID58266
Módosítás dátuma2014. augusztus 3.

Hibát talált?

Üzenőfal