Jarábik Gabriella (Mics Károly Díj) - 2007
Drága Gabika!
Életmű-díjat kapni lehet felemelő ugyan, de óhatatlanul még valami más is. Figyelmeztetés. Egy jel, amely arra utal, hogy – Istenem! –, hát ennyi mindent elvégeztem már?! Annyi munka, annyi tett, eredmény van már mögöttem, hogy ezért egy életmű-díj jár?
És: mi lehet még? Mi jöhet még? Mennyi munka vár még rám, hány csapat, kihívás, színjátszói-drámapedagógiai foglalkozás, rendezés, fesztivál-drukk? Mennyi jut majd még a taps és a szakmai elismerés semmihez nem hasonlítható boldogságából? Hány szakmai vita, igazságtalan kudarc, vagy megérdemelt intés lesz még osztályrészem?
Csupa talány. Megannyi kiszámíthatatlan kimenetelű talány, szüntelen kezdés, állomás, újrakezdés…. Mert a színházcsinálás nem egy befejezhető tevékenység. Legfeljebb abbahagyjuk egy-egy előadás igazzá, igazabbá csiszolását; hiszen mindig eljön az idő, amikor már nem lehet tovább próbálni, amikor játszani kell.
És akkor még nem szóltam a színjátszás furcsa voltáról; a kérészéletűségről. Hiszen minden előadás, mint művészeti produktum, addig létezik, ameddig az előadás tart. Utána már csak az emléke él. Az élmény, amelyet azok visznek tovább magukban és éltetnek, akik látták az előadást. Minden más eszköz – film- és videofelvétel – csak dokumentálni képes egy előadást, de az „itt és most” semmihez nem hasonlítható csodáját soha nem képesek visszaadni.
Gabika
Te olyan csapattal kezdted ezt a színjátszói-rendezői pályát, amelyik nemzetiségi amatőr színjátszásunk egyik fényes időszakában alkotott, gyújtott a megszeppent lelkekben áhított tüzeket.
1969-ben, a VI. Jókai napokon magam is láttam a Lévai Pedagógiai Középiskola Juhász Gyula Irodalmi Színpadának előadását, amelyet a sokunk számára példakép-renderő, Gergely József neve garantált. Ebben az előadásban látattalak először színpadon. Az előadás címe Két végtelenség között volt. Egy év múlva Gergely József újabb, az akkori viszonyok között páratlanul bátor hangú és formavilágú előadással rukkolt ki; A civilizáció megtörése – Szeretkezéseink volt a címe. 1971-ben pedig már a Te neved volt olvasható a dunaszerdahelyi irodalmi színpadi előadás rendezőjeként: Erölködés, rendezte: Truchly Gabriella. Ezt követte a Megöltek egy legényt. Ezzel az emlékezetes előadással indult el több évtizedes fényes útjára a Fókusz (ekkor még) Irodalmi Színpad. A következő évben már Jarábikné Trúchly Gabriella néven jegyezted a Dobolás a túloldalra, majd a Kiáltás című irodalmi színpadi ihletésű műsorokat. 1979-ben következett az Ady-összeállítás. Két évvel később pedig egy fergeteges bohózat, a Görgey Gábor írta Handa basa, avagy a fátyol titkai…
Gabika, a könnyünk csorgott a nevetéstől; de amikor éppen azt akartad, akkor a torkunk is összeszorult. Mert megtanultad a rendezés furfangos fogásait; azt is mondhatnám, hogy: a szakmát. Azokat az elengedhetetlen rendezői fogásokat, amelyek nélkül nem érdemes színházi előadás készítésébe fogni.
De – tudjuk mindannyian-, hogy a másik kellék, az “istenadta tehetség-érzékenység” nélkül úgyszintén nem érdemes.
Te pedig azok közül való vagy, akinek mindkettő a birtokában van: tudás és tehetség…
Sorolhatnám a címeket, amelyek mögött hónapok kemény munkája búvik meg. Talán ötven cím is összejönne… nem teszem.
Helyette azt kívánom – teljes szívemből – hogy e kitüntetés is arra ösztönözzön, hogy még sok-sok színpadi alkotásodnak tapsolhassunk; hogy kisdiákok és fiatalok nagy-nagy serege élvezhesse Veled, a Te vezetésed alatt a színház varázslatos, teremtő erejének csodáját.
Szeretettel gratulálok.
Barátod: Kiss Péntek József
