Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Török Elemér

Török Elemér

* 1930. november 14. Lelesz, † 2006. június 7. Pozsony / Költő, újságíró, tanító

Leleszen született 1930 novemberében, Pozsonyban a Magyar Pedagógiai Főiskolán szerzett tanítói oklevelet 1953-ban. Ozsvald Árpáddal és Veres Jánossal együtt jelentkezett irodalmunkban, Három fiatal költő című közös kötetükkel. Tanítóként kezdte pályafutását. 1953-1961 között Pozsonyban az Új Ifjúság rovatvezetője volt. 1961-ben hazaköltözött Leleszre. 1963-ig nevelőtanárként, munkásként, majd 1964-1976 között Abarán igazgató-tanítóként dolgozott, 1977-ben az Új Szó szerkesztője, riportere, rovatvezetője lett. Első önálló kötete, a Fényért perelek 1968-ban jelent meg.
A Csemadok Központi Bizottságának 20 évig volt tagja.
Egy sajátos tájegység, a Bodrogköz poétája volt, aki szervesen a tájba épülve, a táj emberének gondjára-bajára figyelve öltötte hagyományos költői formába vallomásait. (Szeberényi Zoltán)

Szakmai elismerések, kitüntetések:
– A Szlovák Köztársaság Ezüstérme
– Posonium Irodalmi-Díj
– Szülőföld-Díj

Kötetek:
1. Három fiatal költő, (Veres Jánossal és Ozsvald Árpáddal) 1954.
2. Fényért perelek, Madách, Pozsony, 1968.
3. Virágzó kövek, Madách, Pozsony, 1973.
4. Delelő, Madách, Pozsony, 1976.
5. Jegenyék, Madách, Pozsony, 1984.
6. Forgó évszakok, Madách, Pozsony, 1989.
7. Árnyak és Fények, Madách, Pozsony, 1990.
8. Tavaszi égen tél zokog, Madách, Pozsony, 1998.
9. Virágot és dalt üzenek, Lelespress, 2000.
10. Éveim fehér havasán, Madách-Posonium, Pozsony 2003.

Antológiák:
1. A Csallóköztől a Bodrogközig, Madách, Pozsony 1977.
2. Műhely 1978. Madách, Pozsony 1978.
3. Szép szerelmes versek, Budapest
4. Tűzpalota. Madách, Pozsony 1990.
5. Förtelmes kaszálógép, Szlovákiai magyar költők versei 1918–2003. Madách-Posonium, Pozsony 2003.

Kategóriaországos
Életéhez kapcsolódó településekAbara [Oborín], Lelesz [Leles], Pozsony [Bratislava]
Működési ideje20. század / 21. század
Tevékenységi köríró, költő / újságíró
ForrásinformációkSzlovákiai Magyar Írók Társasága
Rövid URL
ID72993
Módosítás dátuma2016. március 11.

Hibát talált?

Üzenőfal