Szlávik Mátyás
* Dobsina, 1860. október 24. – † Rákosszentmihály, 1937. december 3. / filozófus, evangélikus teológus
Bányászcsaládban született, szülővárosában kezdte iskolai tanulmányait, a rozsnyói gimnáziumban érettségizett, a teológiai tanfolyamot 1881-ben Eperjesen végezte el. A hallei egyetemen 1884-ben a magyarországi reformációról (Reformation in Ungarn) írt disszertációja megvédésével szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Ebben az évben kinevezték az eperjesi teológia tanárává, később igazgatója is volt. Házasságából 9 lánygyermeke született. 1922-ben vonult nyugdíjba. Az MTA 1931-ben Kazinczy Gábor-díjjal és emlékéremmel méltatta tanári és írói munkásságát. Elsősorban egyház- és filozófiatörténettel foglalkozott.
Főbb művei:
A férfi- és a női-nem lélektani jellemzése, 1885;
Goethe és a „Faust” vallásos-erkölcsi jellemzése,1886;
A legújabb theológia történetéből, 1887; Bölcsészettörténet I-II., 1888/89; Kant ethikája, 1894;
Zur Geschichte und Litteratur der Philosophie in Ungarn, 1895;
1848. márcz. 15. – 1898. márcz. 15., 1898;
Az akarat kérdésének történetirodalmából, 1905.
