Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Az ógyallai Szent László-templom

Az ógyallai Szent László-templom

A régi katolikus templomot 1718-ban báró Szluha Ferenc építtette a falu régi templomának romjain. Szent László képe két oszlop között függött. 1763-ban a földrengés alkalmával az épület károsodást szenvedett, majd az 1911. június 29-i tűzvész alkalmával részben elpusztult. 1911–13 között egy másikat kellett építeni. Kezdetben Nagy Mihály építőmester – a községháza és a községi iskola építője – szeretett volna átépítést végezni a megkárosodott templomon. Eközben merült fel, hogy új templom épüljön. „(…) Feszty Béla, a községi képviselő-testület tagja, kötelezettséget vállalt ebben az ügyben, miután az illetékes minisztérium az új templom építése mellett foglalt állást.” A templomot 1912-ben Medgyaszay István tervezte. A templom kivitelezését Boldoghy Gyula és Társa komáromi építési vállalat biztosította. Récka Adriana ógyallai származású művészettörténész részletesen foglalkozik e jeles épülettel. „A centrális alaprajzú templom központi részét oktogonális tér képezi, amelyet négy irányban, kereszt struktúrát képezve, fülkék bővitenek ki. Az egyik fülke hosszabbra tervezett, meghatározza a hosszanti tengelyt és a főbejárati irányt is.” A fülkebővítmények Tudor-ívvel nyílnak. Az északi fülke a szentélynek ad helyet. A központi teret monumentális, konzolokal alátámasztott fakupola fedi A két oldalsó fülkét a központi tértől, fából faragott mellvéddel ellátott karzattal választották el. „A kupolát tört síkú sátortető takarja, melynek záradékán sokszög alaprajzú lanterna (ún. lámpás) nyugszik.” A templom falfelületeit a félkörívvel zárt ablaknyílások ritmikus rendszere tagolja. A templom különálló harangtornya gúla alakú toronysisakkal készült. A toronyban jelenleg két harang található, egy máig működő 1925-ös óraműszerkezettel. Bizonyára a régi templomból származik a főoltár, a Nagyboldogasszony (Sarlós Madonna képtípus) oltárkép és egy díszített pad.
A templomot kétszer tatarozták – Szőcs Béla és Oravský Vladimír esperes-plébánosi szolgálatuk alatt. Az utóbbi években elkezdődött a templom további szakszerű felújítása is (oltárkép restaurálása, toronysisak lefestése, a torony belső állagának feltárása). A Medgyaszay örökséget nemcsak professzionális, hanem amatőr kutatók is népszerűsítik. Az építészeti szakon tanuló diákok is érdeklődnek a Medgyaszay-hagyaték iránt. Az ógyallai plébánián 2017-ben előkerült templom és plébánia eredeti tervrajzait, építési naplókat és számlákat már fel is dolgozták.

AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA
Szakterületépített környezet
TelepülésÓgyalla [Hurbanovo]
Értékszint1. helyi (települési) értéktár
A JAVASLATTEVŐ ADATAI
JavaslattevőÓgyallai és Bagotai Értéktár Bizottság
TelepülésÓgyalla
A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI
Indoklás

Az ógyallai Szent László-templom fala egyszerű és díszítetlen, mégis „nemes és tiszta művészi értékeket” hordoz, „figyelemreméltó, egyedi szecessziós alkotás”. „(…) a dekorativitást visszafogva, a célszerű és ésszerű architektonikai felfogás kerül előtérbe, így a külső és belső tér szerves egységet alkot.” „(…) figyelmet érdemel nemcsak hazai, de európai viszonylatban is” – írja Récka Adriana.

Forrás, adományozó

A szentpéteri plébánia 1780. május 9-én elvégzett egyházlátogatása
Récka Adriana, Ógyalla szakrális építészeti és művészeti emlékei, Hurbanovo 2008.

Regisztrálva emlékhelyként
MELLÉKLETEK
Rövid URL
ID105967
Módosítás dátuma2018. december 31.

Hibát talált?

Üzenőfal