Bauer Győző (Csemadok Életműdíj) - 2013
2013. január 20., Magyar Kultúra Napja, Galánta
(Lacza Tihamér)
Tisztelt ünneplő közönség, kedves Győző!
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából egy olyan kiváló tudós és közéleti ember életművét méltathatom, mint dr. Bauer Győző akadémikus, egyetemi tanár.
Meg kell vallanom, vele kapcsolatban elfogult vagyok, hiszen régóta ismerem őt. Idestova 45 éve már, hogy először találkoztunk, mégpedig Prágában, 1968-ban az Ady Endre Diákkör akkori törzshelyén, az Arco Kávéházban. A beszélgetés közben derült ki, hogy munkahelye az én prágai kollégiumi szálláshelyemmel szemközt, az Albertov utca túloldalán van, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Gyógyszerkutató Intézetében. Számos alkalommal jártam a laboratóriumában, ahol a kandidátusi disszertációjához szükséges vizsgálatokat végezte a papaverin neurofarmakológiai hatásával kapcsolatban. Akkoriban még keveset tudtak az ingerület-átvitel mechanizmusairól, a különböző szinapszisokon végbemenő folyamatokról. Győző ugyan Pozsonyban végezte el az orvosi egyetemet, de a Prágában tanuló magyar diákok természetesnek találták, hogy rendszeresen eljár közénk és úgy tekintettek rá, mint az AED egyik oszlopos tagjára. Később leendő felesége, Edit is többször megfordult körünkben. Emlékszem az irodalmi színpadunk Dante Isteni Színjátékából készített egy összeállítást. A rendezői teendőket Győző vállalta magára és az előadás olyan jól sikerült, hogy felvetődött a komáromi Jókai Napokon való bemutatása is. Erre végül nem került sor, de mindenképpen nagy büszkeséggel töltötte el a jobbára természettudományos és műszaki szakokra járó diákokat, hogy egy ilyen feladattal is sikerült megbirkózni. Győző ott volt a prágai magyar irodalmi szamizdat, a Homokóra indulásánál is, sőt, ő írta a beköszöntőt. Mindezt azért emlegetem, mert sokan hajlamosak szakbarbároknak tekinteni azokat, akik egzakt tudományokkal foglalkoznak. Gyakori beszélgetéseink során azt is megtudtam, hogy nem is volt egyszerű a pályakezdése, hiszen különösebb indoklás nélkül először elutasították az orvosi egyetemre való felvételét. Dolgozott rakodómunkásként a pozsonyi pályaudvaron, tanított is a magyarbéli alapiskolában, de soha sem tett le róla, hogy elvégezze az orvosi egyetemet. Amikor aztán ez sikerült neki, egy ideig szülővárosában, Érsekújvárott dolgozott orvosként, és akkor rádöbbent, hogy a tudományos pálya inkább neki való. Így került végül Prágába, ahol aztán sikeresen megvédte a kandidátusi disszertációját is.
Ezt követően Bauer Győző Pozsonyban folytatta kutatómunkáját a Szlovák Tudományos Akadémiai Kísérleti Gyógyszerkutató Intézetében, amelynek később egyik tudományos főmunkatársa, majd pedig éveken át igazgatója is volt. Pozsonyban idővel újabb tudományos kérdésekkel kezdett el foglalkozni, de ezek is a különböző gyógyszerek és vegyületek neurofiziológiai szerepével, hatásmechanizmusával voltak kapcsolatosak. 1985-ben nyerte el az orvostudomány doktora címet, amelyet A bél adrenerg és nem-adrenerg–nem-kolinerg idegrendszerének élettana című disszertációjának sikeres megvédése után ítéltek neki. Legújabb kutatásai a szabad oxigéngyökök negatív hatásának az eliminálását célozzák.
Szakmai pályafutását dióhéjban nagyon nehéz lenne összegezni, hiszen alig negyvenöt évesen már a Szlovák Tudományos Akadémia tagja volt, később a Csehszlovák Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta. A szlovákiai magyar tudósok közül az elsők egyikeként lett 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia kültagja. Közben egyetemi tanárrá is kinevezték, és ebben a minőségében gyakran tartott előadásokat a prágai Károly Egyetem Orvosi Karán, Turócszentmártonban és Pozsonyban is. Külföldre is egyre gyakrabban hívták nemzetközi konferenciákra, sőt alkalma nyílt kutatói ösztöndíjjal hosszabb tanulmányutakat is tennie. Járt az akkori Szovjetunióban, Nyugat-Európában és több alkalommal Japánban is, ahol összesen mintegy két évet töltött. Erről akkoriban nekem is mesélt, ezért tudom, hogy sikerült bebizonyítani a japánoknak, hogy még tőlük is fanatikusabb, ha a tudományos kutatómunkáról van szó. Kutató tudósként számos felvidéki és külföldi szakmai társaság tagja, sőt vezető tisztségviselője is volt az elmúlt évtizedekben. 1993–1995-ben a Tudományos Minősítő Állami Bizottság elnöke, és éveken tagja volt az Állami Akkreditációs Bizottságnak.
Bauer Győző a szó pozitív értelmében valódi perfekcionista és maximalista, az volt akkor is, amikor a rendszerváltást követően megalakult a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság, amely célul tűzte ki, hogy kidolgozza a leendő felvidéki magyar egyetem tervezetét. Azokban az időkben jött létre a Selye János Egyetemért Alapítvány kuratóriuma is, amelyet többekkel ő kezdeményezett. Később ennek az igyekezetnek az eredményeként jött létre a Szlovákiai Magyar Professzorok Klubja, amely azokat a felvidéki magyar tudósokat tömörítette, akik a különböző szlovákiai felsőoktatási intézményekben egyetemi tanárként tevékenykedtek. Ennek a tömörülésnek éveken át az elnöki tisztét is ellátta.
A tudományos problémák mellett mindig foglalkoztatták a felvidéki magyarság sorskérdései is. Aligha tévedek, ha ebben pedagógus édesanyja hatását is felfedezni vélem. Bauer Győző Prágából visszatérve Somorján telepedett le, ahol a helyi kulturális életnek is egyik markáns alakja lett. Már Prágában elkötelezte magát a tudományos ismeretterjesztésnek, és ezt a későbbiekben is művelte. Amikor 1991-ben jelöltet kerestek a Csemadok élére, szinte természetes módon esett a választás az ő személyére. Ebben az időben már megkezdődött a magyar kisebbségi intézményrendszer fokozatos anyagi ellehetetlenülése, és Bauer Győző megpróbálta új alapokra helyezni nemcsak a Csemadok irányítását, hanem a felvidéki magyar kultúra finanszírozásának a módját is. Sajnos ehhez nem alakult ki a működőképes társadalmi infrastruktúra, mindenekelőtt az a középosztály hiányzott, amely a fejlett demokráciákban a kulturális és a szellemi élet anyagi támogatója és motorja.
A közéleti szerepvállalás mellett Győző nem hanyagolta el kutatómunkáját sem. Ez a nagy energiákat felemésztő aktivitás azonban kihatott az egészségére is, és bizony nem kis riadalmat okozott, amikor hírét vettük, hogy kórházba került. Szerencsére sikeresen túltette magát a legnehezebbjén, sőt 2003-ban egy egészen új szerepkört is elvállalt: Szlovákia törökországi nagykövetévé nevezték ki. Hogy miért éppen ide, azt nehéz lenne megválaszolni, ha jól tudom, szíve szerint inkább Japánt választotta volna, ahol már eléggé otthonosan mozgott, hiszen négy alkalommal is hosszabb időt eltöltött a Felkelő Nap Országában. Talán mondanom sem kellene, hogy a diplomáciai szolgálat alatt is, ha csak tehette, az addig összegyűlt kutatási eredményeit dolgozta fel.
Bokros teendői közepette még az unokákra is jut ideje, a somorjai családi házban mindig nagy a jövés-menés. Csak a teljesség kedvéért írom ide, hogy tudományos dolgozatainak a száma már meghaladja a 300-at, számos szabadalma is van, és persze a különböző kitüntetések, díjak sem kerülték el, bár ő ezekkel nem sokat törődik. Szülővárosának, Érsekújvárnak a díszpolgára, legutóbb Nagyszombat megye is díszpolgárává választotta. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, a Magyar Köztársaság elnökének aranyérmét, a Pribina Kereszt II. fokozatát, az SzTA arany-plakettjét, az Arany János-díj Tudományos Kutatásért Életműdíját és még sorolhatnám. A Csemadok Életmű Díj elsősorban a kultúra és a közügyek terén végzett munkájának az elismerése, de az ő alkotói pályáját nem lehet külön szakaszokra bontani, alkatának éppen az a lényege, amelyben a tudományos kutatás, az anyanyelvű kultúra művelése és a közéleti szerepvállalás egységbe forrva teljesíti ki az életét. Kedves Győző, köszönjük Neked és kívánunk még nagyon sok termékeny esztendőt.
