Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Ág Tibor halálára

2018. augusztus 29.

Ág Tibor haláláról (Pozsony, 1928. április 13. – Nagymegyer, 2013. augusztus 29.) a CSEREPEK (Élettörténetek) című kiadványának egyik írásával emlékezünk:

Mányikától tanulták (Révészek nótája)

A koloni gyűjtésem nem várt sikerrel járt. Az egyik kitűnő hagyományőrző énekesem elénekelte a „Révészek nótájának” helyi változatát. További kérdezősködésemkor kiderült, hogy Süttő Mónikának nemcsak az édesanyja, de a mányikája (nagyanyja) is énekelte a révészek nótáját. Ezért felkerestem a mányikát, teljes nevén Gábor Istvánné Balkó Katalint, aki 1895-ben született. Tőle is felvettem a „Révészek nótáját”. Ugyanakkor felvettem Süttő Balázsné Gábor Annától, aki 1920-ban született. Hamadik generáció, Szládecsek Pálné Süttő Mónika, aki 1942-ben született, később elvált az első férjétől és visszavette lánykori nevét, ő is tudta a balladát. További kérdezősködésem eredménye az lett, hogy Mónika leánya, Szládecsek Jarka is megtanulta a „Révészek nótáját”. Végighallgatva mind a négy felvételt, bebizonyosodott, hogy egy családon belül a változatképzés nem valósult meg. A legfiatalabb énekes változata pontosan egyezik a dédanya változatával.
A koloni gyűjtés eredménye ezen kívül egynéhány archaikus halottas ének volt. A „Megszabadultam már én a testi haláltól” kezdetűt. Zsérei gyűjtésem alkalmával is felvettem, de a koloni változat gazdag díszítésével kitűnt a többi változat közül. Amikor arról kérdeztem mányikát, hogy az ilyen gazdagon díszítettet hogy tudták átvenni a fiatalok, azt a választ kaptam, hogy aki nem tudta megtanulni, az inkább nem is énekelte. A dallam érdekessége, hogy eredetileg szaffikus verselés lehetett, melynek utolsó sora nem az alaphangon zár. Erre vall, hogy itt az utolsó sor 7+7 szótagszámú. Hogy könnyebben érthető legyen, íme az első versszak szövege:

Megszabadultam már én a testi haláltól,
És megmenekedtem minden nyavalyáimtól.
Bűntől és ördögtől, e csalárd világtól,
Az örök kárhozattól, az örök kárhozattól.

A nép tonális érzékének tudható be, hogy a dallam utolsó sorát úgy váltóztatta meg, hogy kikerülje a második fokon való zárást.

Révészek nótája (Hëj rívísz rívísz)

ID103631
Módosítás dátuma2018. augusztus 29.

Ha hibát talált, jelentse!

Üzenőfal