“Az ének ma: Hamupipőke az iskola tárgyai közt. Pedig hiába, őérte jön el a királyfi, csak az ő lábára illik a cipő.”
(Kodály Zoltán)
A Csengő Énekszó a szlovákiai magyar gyermek – és ifjúsági énekkarok fesztiválja, egyben minősítő versenye, amelyre három évenként kerül sor Érsekújvárban. Az országos rendezvény meghirdetője a Csemadok Országos Tanácsa és az annak keretében működő Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága (SZMZT). Rendezői az előbbiekkel karöltve a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya, a Csemadok Érsekújvári Alapszervezete, valamint az Érsekújvári Művelődési Központ.
A május 9-én és 10-én megvalósult rendezvény fő rendezője, mint már évek óta, most is Kazán József, a SZMZT vezetőségi tagja volt, akit a kétnapos rendezvény gördülékeny lebonyolításáért csapatával együtt csak dicsérni lehet. Nézze el nekem a t. olvasó, hogy ez az írás nem a rendezvény versenyrészéről szól. Arról az arra nálam sokkal hivatottabbaknak kell szólniuk. Jómagam most az ún. keretműsorokról szeretnék szólni.
Csütörtök este a Czuczorosok, azaz a helyi alapiskola egykori diákjai énekeltek, kedvesen szépen, lelkesen, Szaló Éva karnagy áldásos munkáját dicsérően; Kodály örökérvényű „üzenetét” bizonyítva: „Másképp énekel a felnőtt is, ha magával hozza a gyermekkori ének rajongó lelkesedésének emlékét.” Majd a budapesti Ad Libitum kamaraegyüttes – Szakács Ildikó-szoprán, Ott Rita-hegedű, Kazán Péter-klarinét, Kiskósa Tamás-cselló, Gincsai Beáta Eszter-zongora – mindnyájan kiválóan képzett hivatásos zenészek, akik anya-zenekaruk tagjaként vagy szólistaként, ifjú koruk ellenére már koncerteztek szinte az egész világban – adott hangversenyt. Csodálatos muzsikálásukat hallgatva a következő kodályi intelem jutott eszembe: „…csakis művészi érték való a gyermeknek! Minden más árt neki.”
Pénteken délelőtt a közép- és a művészeti alapiskolás kórusok tagjai – akik, ha jöhettek volna és nem tették, bánhatják – részére adatott kellemes időtöltés-, szórakozási lehetőség. A helyi Csemadok-székházban Pap Boglárka – az idén az ún. Petőfi-program keretében tevékenykedő 13 anyaországi ösztöndíjasok egyike – tartott élvezetes néptáncos, társas-játékos foglalkozást az arra igényt tartók számára. Ezután a főtéren, az arra járók egy önfeledten népdalokat éneklő középiskolás csapat az esti gálahangversenyre invitáló „Hírharangját” hallgathatták meg. Megköszönve a lelkes énekeseknek a „produkciót”: „Ilyenből kellene Újvárnak minél több” – mondták többen is az arra járók közül.
Kiváló ötletnek bizonyult a kórustagokat (láthatóan élvezték) a Csemadok-székház hangulatos pincéjében ebédeltetni. Bizonyára az élményekkel teli délelőtt hatása alatt, a gyaloglástól mára már jócskán elszokott ifjak egyetlen zokszó nélkül gyalogolták végig a gála színhelyére, a Lovardába vezető utat.
Az esti Gála-hangversenyt megelőzően a középiskolás kórusok, a művészeti alapiskolás énekkarok tagjai a II. kategória – az alapiskola felső tagozatos énekkarainak tagjaival együtt hallgathatták meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos kórusának fellépését-nevelői hangversenyét. Józsa Mónika, a kórus művészeti vezetőjének és karnagyának, jó pedagógiai érzékkel összeállított – a diákságot a művek befogadására motiváló kedves (a műveket felvezető) szövege nagyban hozzájárult, hogy a nézőtéren a hangverseny alatt rend és fegyelem volt, mi több: a hangverseny végén felcsattanó taps bizonyítéka volt annak, hogy a „pedagógus-kórus” Kodály „üzeneteinek” egyikét teljesítve: „Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak (…). Nem algebrai jelek rendszerét, titkosírást egy a gyermeknek közömbös nyelvnek kell benne láttatni. A közvetlen megérzése útját kell egyengetni.” – fellépésével nagyon jó szolgálatot tett: Köszönjük Vass Lajos Kórus, hogy vagytok!, hogy fellépésetekkel megtiszteltétek a Csengő Énekszó résztvevőit, hogy az ifjabb nemzedék láthatta, hallhatta „éneklő tanítóját”! Ismerve tanügyünk technokrata szellemét, az érzelmi intelligencia fejlesztését: a zenére és a zenével való nevelést teljesen a peremre szorító tényét, befejezésül megszívlelésre álljon itt még egy kodályi üzenet:
„Nekünk ma védekeznünk kell a nyilvánosság, a levegő művészetpusztító bacilusai ellen. Meglehet, vannak, akik művészet nélkül is boldogok. Ignoti nulla cupido. Ne irigyeljük őket. Igyekezzünk a bennök elsorvadt nemes szervet a fiatalság tömegeiben kifejleszteni.”
Stirber Lajos
Az önfeledten „játszó” középiskolások 
Az Ad Libitum kamaraegyüttes 
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa 
A szabadtéri „hangversenyt” is vállaló, többségben az alistáli MAI és a komáromi Selye János Gimnázium énekelni szerető diákjai
